Sötét van. Csak a feketeség van körülöttem. Szeretném azt mondani, hogy a látásom elvesztésével a többi érzékszervem kiélesedett, de csak óvatosan botladozom előre a semmibe. Ami eddig a környezetem volt, és az öt év alatt úgy éreztem, teljesen kiismertem, most új jelentőséget kap. Eszti levezet kézen fogva a konditerembe. Eddig nem is vettem észre, hogy itt ennyi lépcső van. Majd ő is kap egy szemtakarót és már ketten vagyunk ugyanabban a helyzetben. Most mi lesz?

Sejthetitek már, hogy a Hajnóczy-napok keretein belül megrendezésre került “láthatatlan vacsora” lesz a téma, amit mi magunk között egyszerűen és találóan csak vakrandinak hívtunk.

Miután lejutottunk a pincébe, kezdetét vette a gasztro-túra. Első állomásunkon fűszereket szimatoltunk, aki elég bátor volt, meg is kóstolhatta, majd a következő megálló a gyümölcsös asztal volt. Itt már inkább remekeltünk, zamatos szőlő, narancs és mennyei banán várt minket. Ezután jött a különböző italok és nasik ízlelése. Egy gyümölcslé, egy nasi, váltakozva.

Esztivel jó csapatot alkottunk és egymást túlkiabálva mondtuk a megfejtéseket, mire én felfogtam, mit is érzek, ő már bekiáltotta lelkesen, jómagam pedig szakértő egyetértéssel hümmögtem hozzá. Aki elég ügyes volt, azt is megtippelhette, milyen fajta csoki van és honnan. Majd miután ezzel is végeztünk, következett az este legjobb része. Egy terített asztal várt minket tele finomságokkal, édes, sós, gyümölcs, zöldség, ki mit kívánt éppen. Bekötött szemmel kellett kenyeret kenni magunknak, uborkát szerezni, vagy sajtot rakni a szendvicsünkre. Bár itt nem állt meg a móka, izgalmas új ízekre is bukkantunk, mint például a nutellás füstöltsajt. Tényleg jó. Próbáljátok ki!

A végén pedig megdicsértek minket a nevelőtanáraink és ajándékot kaptunk egy kis rágcsálnivaló formájában. Summázva az estét, talán eddig ez volt a legjobb program az itt eltöltött öt évünk alatt.