Nyomorság Te(l)hetetlenség Ember vagyok. E-mber. Digitális, elégedetlen, sokat akaró. Így, hogy legyek büszke magamra? Amikor szégyenlem a fajomat. Körbe nézek és rám tör a fájdalom. Szememből úgy csordul a csepp, mint a nagy vállalkozók tárcájából a ca$h. Fojtogat a hányinger, általok. Mégsem mond senki se semmit! Ha más nem, hát én megteszem! Zöldellő füvek, fák Szóljatok! Tán egyszer nem csak üres fejekre találtok.. Csendben sírtok-rítok… nem látják, nem hallják. A Nap már megelégelte, éget s lássátok lassan letipor mint minket, mint titeket Mert, ha mi megyünk ti sem élitek túl. Túlzó gyenge szeretetetek nem múl, Ti addig tartotok ki mellettünk éltetőnkkel, amíg tudtok. Ki kért meg erre Benneteket? Nem értem. Túl jók vagytok hozzánk. Ti éltettek annak ellenére, hogy mi pusztítunk! Pofátlanság eme nyomorság. E-lhihetetlen e-lmebeteg e-mberi tett.