Vörös ruhát húz magára a világ, Sír a nép, imákat kántál.

Hulla domb az utca sarkán, lángra kap, Özvegyasszony halott testre ráborulna.

Férjét temeti, fiát keresteti, Csak egy cédulát szolgáltatnak neki.

A vér már ráalvadt a maradék vasra, Gyönge lánc körbe-körbe szalad.

Két kereszt alatt egy élet, Mert a fiatal tömegsírban szenved.

Majd vezekel a pokolban, vér tapad kezéhez, Lelke nem menekül, örökre ott lesz.

Ha egy kis fény megadatna, A sötét talán visszahúzódna.

De karmait belevájja a világba, S gyenge bőrét lerántja.