A frissen bútorozás alatt álló szobámban ültem épp, dolgom végeztén szombat délután. A lejátszási lista váratlanul egy olyan dalra ugrott, ami szorosan köthető volt hozzád. - Mint szinte minden dal az elmúlt időszakból. - “Te Majd Kézenfogsz”. Na igen, milyen kicsin múlott csak, hogy örökre az én tisztem legyen ez. És milyen ambivalens elesve lenni, e nemes címtől.

Hirtelen körülnéztem a felújításnak áldozatul eső szobámon. A falakon új réteg festék, új ágy, új gardrób. Az új dolgok tökéletes harmóniában vannak egymással és a régről megtartott szőnyeggel, függönnyel és színnel egyaránt.

De a sarokban óhatatlanul ott magasodik még, ki tudja meddig, az az oda nem illő, ócska, régi, szétdőlt ruhásszekrény, melyre azért időnként mégis megnyugtató ránézni a ráragasztgatott emlékek és képek sűrűjén elmélázva egy egy lopott pillanatra.

https://www.youtube.com/watch?v=XvOqUewg1rU