Volt egy fiatalember, ki látva, hogy a világunk káoszba torkollik, úgy döntött, ezen változtatni kell. Az emberek nem foglalkoztak egymás érzéseivel, csak magukkal törődtek, a környezetüket figyelembe sem vették. Emberünk egyszerű hitelveket vallott.

„Ne kiabáljon senki, ha nem szükséges. A nyugodt hangnem is célravezető lehet˝. „Az ember saját korlátai rabja˝ ezen kell változtatnunk. Mindenki annyira korlátolt, amennyire akarja, és ezen változtathatunk, sőt változtatnunk is kell. Az emberiség nem létezhet érzelmek nélkül. Nem vagyunk robotok, nem lehet jégszívünk. Mi hasznunk van abból, ha kiabálunk? Persze jó érzés, mert lenyugtat (vagy nem).

De a másikra is gondolnunk kellene… neki vajon milyen lehetett? Hogy élte ezt meg? Szokták mondani, üss egy sziklára százszor, meg sem reped, üss rá még egyszer, és a szikla darabokra törik. Nem az utolsó ütéstől tört össze, ha nem az előtte lévő száztól. Ki tudja nem mi adtuk-e a százegyedik ütést? Nem ismerjük, senki múltját mégis az alapján ítélkezünk, amit látunk. („Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet, és járd végig az utamat˝) Pedig lehet, hogy az a mosoly csak álarc, és közben, amint senki sem látja, összetörik.

Az ifjú prófétánk ezt mondta: „Ne keseregj sose, tekints az Életre, mint egy nagy ajándékra. Becsülni kell. Ajándék lónak nem nézzük a fogát. Tegyél annyi jót életedben, amennyit csak tudsz! Bízz! Az élet lehetőség, hogy jó ember legyél, használd ki. Örülni kell mindennek, amit az Élettől kapunk˝. Bár ez így nehéznek hallatszik. Ilyenkor mindenki azt mondja: mondani könnyű, de a valóságban… a valóságban pedig nekünk kell megtennünk, hogy ilyen életünk lehessen. Sokan egy pár perces csendnek, vagy egy szülőnek is örülnének. Nekünk megvan, akkor mért nem örülünk neki?

Azért mert a mai világban (tisztelet a kivételeknek) a rózsán is a tövist keressük, és nem vesszük észre a jó dolgokat. Mindenki csak a pénzre hajt. Persze jó, ha van, de tudjuk a mértéket. A pénztől nem leszel boldog, ha pénzen veszel egy állatkát, akkor boldog lehetsz. Ne csak magunkkal foglalkozzunk, figyeljünk másokra is. Lehet, hogy egy kedves mosoly miatt valaki meggondolja magát, és rájön, hogy érdemes élni. Bízni sem könnyű, főleg ha már párszor átvertek. Akkor először próbálj meg egy állatban bízni, mielőtt emberekben próbálnál, egy állat sose fog bántani. A bizalmat nehéz kiérdemelni, és könnyű elveszteni. Emberként ez lehet, hogy nehéz. Mégis a bizalom lehet a kulcs, hogy új kaput nyissunk az életünkben vagy akár máséban. Sokan tudjuk, milyen egy hiányos család, kiközösítések, vagy bántalmazások akár szóban vagy fizikailag. Egy volt tanárom ezt mondta: „a szó elszáll, az ütés megmarad˝. Valahogy nem érzem, hogy ez így lenne, egyszerűen nem tudok vele egyet érteni.

Van az a pont az ember életében, mikor azt mondja, elég volt. Élet ez így? Egy-két jó mellett sok a rossz. Minek kell élnem ezért? Hát kösz nem, inkább a halál. És van, aki megteszi, és van, aki mást kér meg erre, mert önkezűleg képtelen. És van az, aki inkább csendben szenved és elzárkózik. Ez jelenleg fizikailag könnyű: online oktatás, karantén. De lelkileg elzárkózni, jégszívvel élni, hogy ezt senki ne vegye észre már más tészta. Röviden: Az élet igazságtalan és ezt mindenki a saját bőrén tapasztalja meg.

Ne a töviseket keresd se emberben se másban. „ Nézd azt, ami virág!˝